Kezdő helye a Hordás Undead fajna.
A Burning Legion mételyes kísérleteinek eredményeként az egykori Humanok és High Elfek halottjai feltámadtak, hogy szolgálják a Lich Királyt. Testük rothadó jellegű, görnyedtek, hajlataikon és gerincvonalukon már a hús is hiányzik, arcuk sápadt és gyakran csak az üres szemgödrük mögül szemlélik evilági szerepüket. A Harmadik Háborúk során különösen fontos szerep jutott nekik, Ők voltak a fő csapásmérő erő az Eastern Kingdoms meghódításán. Ám miután Arthas Death Knight lett Lordaeron vaskezű ura, az egykori kényszeres szövetségese, Sylvanas Windrunner elárulta és hozzá hű élőholtjaikkal megalakult a Forsaken élőholt csoport. Tirisfal Glades darabját tudhatták csak maguknak, és persze a lepusztult Lordaeron város, ami hamar központjuk is lett. Céljuk, hogy visszafordítsák az átkozott dögvészt és nem riadnak vissza, hogy más, akár élő fajokkal is szövetkezenek…igaz, a többiek szemében elég sunyi, alantas népség.
- Az élőholt faj fővárosa a Harmadik Háború alatt lerombolt Lordaeron nagyvárossal és az óváros alatt meghúzódó csatornarendszerekkel együtt létrejött Undercity.
- Az élőholt hátasa a csontvázló (skeletal horse).
- Az élőholt nyelve a gutterspeak.
- Az élőholt fajnak nincs semmiféle hite, csak az Élőholt Mételyből (Blight) való felépülésért kísérleteznek alkímiával és egyéb, élő számára hátborzongató tudományokkal.
- Az élőholt építészeti stílus nem sokban különbözik az eredetitől, a lepusztult királyság alatt létrejött város a romlás, pusztulás jegyeit hordozza magán, zöld, mérges csatornavíz folyik keresztül-kasul az egész városon, kísérteties érzés foghatja el élőket, amikor halálfejekkel és egyéb, az elmúlást vizionáló jegyekkel sűrűn díszített falai közt járkál.
- Az élőholt faj eredetileg az Élőholt Csapás (Scourge) része volt, de a belső polgárháborút követően Sylvanas és követői megszakították a kapcsolatot Arthassal, és önállósodtak. Minden élőholt egykor ember volt, más emberszerű fajok (mint a nemeself, vérelf vagy ork) élőhalott példányai kivétel nélkül a Csapás szolgálatában állnak.
- Az igazságos szórakozás (avagy a fair play) nevében a játékos által indított élőholt karakterek emberszerű típusba lettek besorolva, így nem lehet ellenük speciálisan élőholtak elleni varázslatokat és képességeket használni.
- Undercity városvédelmét nem a megszokott élőholt őrség végzi, hanem a Királyi Alkímiai Társaság (Royal Apothecary Society) által megalkotott nagy förtelem zombik.