A sámán egy caster-DPS-healer hibrid kaszt, tehát otthon van a közelharci és mágikus sebzések osztásában is, de gyógyítani is tud. Így, a játék egyik legváltozatosabb kasztja. Az egész csapat 'megbűvölésére' (áldások, totemek) koncentrálnak a sámánok, de nem tölthetnek be egyértelműen egy szerepet sem. Attól függően, hogy milyen szerepet kell betöltenie, specializálhatod gyógyító, közelharcos vagy mágus sámánná is. Elsősorban áldásokat helyeznek a csapatra totemek formájában, vagy ugyanígy az ellenségeket is támadhatják totemekkel 20 (talentekkel 30) lépésnyi távolságban.
Háttér
A sámánok a törzsek szellemi vezetői és látnokai. Ezek a mágusok kapcsolatba tudnak lépni a szellemekkel, melyek normál lények számára láthatatlanok. Ezt a látást kihasználva fürkészik a jövőt, és vezetik át népüket a nehéz időkön. Bár a sámán bölcsnek és békésnek tűnik, egy félelmetes ellenfél: feldühítve ellenségeire szabadítja a természet Örökkévalóinak hatalmát.
Történelem
Sámánok léteznek, mióta az ősi fajok először fedezték fel a természet hatalmát. Dreanoron (a mostani Outlanden) az orkok voltak sámánisztikusak. Azeroth világában a taurenek és trollok képviselik a sámánok hatalmát. Bár a sámánizmus Azerothon még létezik, Draenoron abban a pillanatban puszult el, amikor az ork horda először lépte át a Dark Portalt. A legnagyobb (és leginkább átkozott) orkok is mind sámánok voltak: Zuluhed, Ner'zhul, de még Gul'dan is. Kil'Jaiden, a Lángoló Légió (Burning Legion) jelenlegi vezetője megtörte a sámánok kapcsolatát a természettel, amikor Oshu'gun szent hegyén az ork ősök képében megjelent és beállította a draeneiokat az orkok ellenségének. Néhány draenei megölése után a szellemek elfordultak az orkoktól, megtagadván tőlük a természet erejét.
Minden készen állt az átalakulásra.
Elvágva az elemi erőktől, a sámánok egy sokkal szélsőségesebb, sötétebb és pusztítóbb mágiához fordultak, amit a Lángoló Légió (Burning Legion) kínált nekik, így boszorkánymesterekké (warlock) váltak. Még Drekh'tart is megérintette a warlock-mágia, és bár ezt később eldobta magától, sosem tudott megbocsátani magának gyengeségéért.
Az ork sámánizmus meghalt, míg nem jött Delej (Thrall), a néhai Durotán, egykor a Dérfarkas (Frostwolf) klán vezetőjének fia, átvette a Horda irányítását és visszatért az orkok sámánista gyökereihez, betiltva a Lángoló Légió démoni mágiáját.
Fajok
A sámánok a Burning Crusade megjeleléséig csak a Horda számára voltak elérhetőek, de most már a draeneiok is lehetnek sámánok. Ezzel a fejlesztők munkáját megnehezítették, mert a többi kaszon kívül a sámánt és a paplovagot (ami mindaddig csak a Szövetség számára elérhető faj volt) egymás ellen is ki kellett egyensúlyozniuk. Most már a mindkét kaszt mindkét frakció számára elérhető, így külön úton fejlődnek tovább.
Ork Sámán
Az ork sámán még a sámánok között is a változatos fajta, hiszen semmiből sem igazán rendelkezik szélsőséges értékekkel, a Szelleme neki a legnagyobb.
Az orkok faji képességei:
Véres Tombolás: (Szint*4)+2-vel növeli a támadóerőt, (szint*2)+3-mal növeli a gyógyító mágiák hatását, de cserébe 50%-kal kevésbé hatnak a sámánra a gyógyító hatások. Közelharcos sámánoknál veszélyes is lehet ez a képesség, bár sámán ritkán főtank, azonban gyógyítóknak nagyon hatásos.
Keménység: 15% ellenállást ad kábítás ellen. Ez egy fantasztikus képesség PvPben.
Parancs: +5% támadást kap az állat. Hatással van az idézett szellemfarkasokra.
Fejsze specializáció: 1.25%-kal kevesebb esélyük van az ellenfeleidnek kitérni támadásaid elől. Kétkezes harcmodor esetén csak az egyik fegyver által bevitt ütésekre hat. A sámán alapvetően nem használhat fejszét, de kitanulhatja.
Troll Sámán
A troll sámán rendelkezik a legnagyobb ügyességgel, és így védelemmel, de neki legkisebb a szelleme és (a draenei-jal egyetemben) az ereje.
A trollok faji képességei:
Őrjöngés: Az életerőtől függően 10-30%-kal (kevesebb életerővel jobban) növeli a támadási és varázslási sebességet. Hatásos lehet, bár az életerőt ez miatt nem érdemes leveretni magunkról.
Regeneráció: 10%-kal növeli az életerő-regenerációt, és az életerő-regeneráció 10%-ával regenerálódsz harc közben is. Ez egy nagyon hasznos képesség, akárkinek, de a többi fajnak is vannak jó képességei.
Vadállat Ölés: 5% bónusz sebzést okozol vadállatoknak. Eleinte hatásos, de a végjátékban nem mész vele semmire, PvPben csak állatok, vagy állattá változott varázshasználók ellen jó.
Íj és Dobófegyver Specializáció: +1% kritikus esélyt kapsz, ha íjakat vagy dobófegyvereket használsz. A sámán nem használhat távolsági fegyvereket, így haszontalan képesség.
A Vudusasszé: 15%-kal rövidebb ideig hatnak rád a mozgást akadályozó hatások.
Tauren Sámán
A tauren sámán a legerősebb, és neki van a legtöbb életereje, cserébe ő rendelkezik a legkevesebb manával.
A taurenek faji képességei:
Kitartás: +5% életerőd ad. Hasznos képesség bárkinek.
Földművelés: +15 Növényismeret (Herbalizmus képességet ad. Ezzel kitolja a maximális szinthatárt is.
Természet Ellenállás: +2% esélyt ad, hogy ellenállsz a rád varázsolt ártó természet típusú varázslatoknak.
Dobbantás: 2 másodpercre maximum 5 ellenséget elkábít. Ez azt jelenti, hogy addig nem is támadhatók, de ki lehet őket vonni a forgalomból, és meneküléskor is hasznos.
Draenei Sámán
A draenei sámán rendelkezik a legnagyobb intelligenciával és ebből következően manával, de neki a legkevesebb az ereje és kitartása, ebből következően életereje. Kicsit kilóg a sorból, hiszen Alliance oldalon nincs dilemma, csak draenei sámánt tudsz választani.
A draeneiek faji képességei:
Ékkőcsiszolás: Az ékszercsiszolás képességet növeli 5 ponttal, és kitolja a maximális szinthatárt is 5-tel.
Hősi/Inspiráló Jelenlét:/ +1% találati esélyt ad közelharcban/mágiáknak (Harcos, Vadász és Paplovag kasztúaknak a közelharcit, a többi kasztnak a mágikusat) Instance-okban és PvP-ben is hatásos, mert az egész csapatra hat.
Árnyék Ellenállás: 2% esélyt ad, hogy ellenállj a rád varázsolt árnyék típusú mágiáknak.
A Naaruk áldása: 35+(szint*15) életerőt gyógyít a célpontnak 15 másodperc alatt, 40 lépésnyi távolságból. 3 perc késleltetés. A támadóerő vagy a varázserő növeli a hatását, az, amelyik nagyobb a sámánnak.
Tehetség Fák
Elementál
Az elementál fa a sámán támadó mágiáira összpontosít, növeli a sebző (tűz) totemek sebzését, a sokk és villám mágiák sebzését, és csökkenti ezek manaköltségét. Ezzel a sámán a mágus szerepébe léphet. Az utolsó képessége az Égzengés minden közeli ellenséget megsebez, hátraveti őket, és manát tölt a sámánnak.
A sámán nem mágus, de egy sámánt sokkal nehezebb megölni is, mint egy mágust, hiszen jobb páncélokat hordhat és több az életereje, valamint képes magát gyógyítani.
Bűvölés
A bűvölés fa a sámán közelharci képességeire és bűvölő totemeire összpontosít, növeli a maximális manát(a manája kevesebb lesz a sámánnak,mivel a büvöléses páncélja kevesebb inteligenciát(intelectet)) ad az farkassá változás varázslási idejét megszűnteti, erősíti a páncél és fegyverbűvöléseket, növeli a pajzs és fegyverek hatékonyságát, a védőtotemek hatását, és akár két egykezes fegyvert is használhat a sámán ezen a fán kereszül. Ezzel a sámán a harcos szerepébe léphet, és néha képes annyit sebezni is. Az utolsó képessége a Vadak Szelleme, amely két szellemfarkast idéz, akik a sámán oldalán harcolnak. A farkasoknak különleges képességeik is vannak.
A sámán nem harcos, sosem lesz annyi életereje, sosem hordhat olyan erős páncélokat, sosem használhat annyi féle fegyvert, és sosem bír elviselni annyi sérülést, mint egy harcos, de tud mágikusan sebezni, totemekkel áldani magát, és gyógyíthatja is magát.
Aki elöször wowozik annak ezt a kasztot ajánlom mivel csak a föld sokkot és a stormstrikét kell támadó varázslatoknak használni és a totemeken kivül.
Helyreállítás
A helyreállítás fa a sámán gyógyító képességeire összpontosít, növeli a gyógyítómágiák hatását, csökkenti a manaköltségüket és varázslási idejüket, növeli a gyógyító totemek hatását, és csökkenti az esélyt, hogy az ellenség megakadályozza a sámán gyógyítását. Ezzel a sámán a pap szerepébe léphet. Az utolsó képessége egy ideig folyamatosan gyógyítja a célpontot, ezalatt a sámán mások gyógyítására koncentrálhat.
A sámán nem pap, Sokkal jobban bírja a fizikális sebzést és a közelharcot, és sokkal gyorsabban tud az egész csapatra ható áldásokat varázsolni (totemek formájában) - igaz, ezek kevesebb ideig hatnak és mozdíthatatlanok.
Felszerelés
A sámánok buzogányokat (mace-eket) használhatnak, viszont használhatnak pajzsokat is. 40-es szintig csak bőrpáncélokat használhatnak, utána láncpáncélokat is. Ezzel a mágusok között a legkeményebbé válik a sámán. Szereptől függően érdemes a tárgybónuszokat figyelni, harcosnak elsősorban az erő/ügyesség/kitartás, mágusoknak inkább az intelligencia/szellem a fontos.
Totemek
A totemek tárgyak a felszereléseid között, amiket 6, 12, 20 és 30. szinten kezdődő küldetések teljesítésével szerezhetsz meg. 4 totem van, sorrendben: Föld, Tűz, Víz, Lég. Több totemmágia is van, de mindegyik totem kapcsolódik egy elemhez, és egy elemhez tartozó totemekből egyszerre csak egy lehet megidézve, ebből következik, hogy maximum 4 totemed lehet megidézve egyszerre. A földtotemek védik a csapatot, a tűztotemek támadják az ellenséget, a víztotemek gyógyítanak, a légtotemek különféle effektusokat fejtenek ki. A totemeket meg lehet támadni és meg is lehet semmisíteni, de mágiáknak és képességeknek ellenállnak.
Mágiák
Ez a bekezdés olyan információkat tartalmaz, melyek már nem érvényesek.
Sokkok
Föld Sokk (Earth Shock): Azonnali természet sebzést okoz, és csökkenti a melee támadások sebességét 10%-al 8mp-re.
Tűz Sokk (Fire Shock): Azonnali sebzést okoz, és egy kis ideig még égeti az ellenséget. Rejtőzködő, lopakodó ellenségek sebzésére hatásos.
Fagy Sokk (Frost Shock): Azonnali sebzést okoz, és jelentősen csökkenti a mozgási sebességet egy ideig. Bárki ellen hatásos, akit lassítani akarsz.
Fegyver Bűbájok
Sziklatörő fegyver (Rockbitter Weapon): Bónusz sebzést ad egy fegyverre. Halál után is a fegyveren marad, azonban fegyverváltáskot eltűnik.
Tűznyelv fegyver (Flametongue Weapon): Bónusz sebzést ad, a fegyver sebességétől függően (lassabb fegyver többet sebez).
Fagypecsét fegyver (Frostbrand Weapon): Esélyt ad bónusz sebzésre és lassításra minden ütéshez.
Szélharag fegyver (Windfury Weapon): Esélyt ad minden ütésnél bónussebzés bevitelére és az ellenség érzékennyé változtatására.
Villámmágiák és Vízmágiák
Lightning Bolt (Villámcsapás): A célpontnak természet jellegű sebzést okoz. Alapvetően gyenge mágia, de talentekkel a manköltségén, sebzésén, kritikus esélyét, célpontok számán is lehet javítani.
Chain Lightning (Láncvillám): A célpontnak természet jellegű sebzést okoz, ami továbbpattan több ellenségre is, egyre kevesebbet sebezve.
Villámpajzs (Lightning Shield): Egy 3 töltetes pajzsot tesz a sámánra 10 percig. Ahányszor az ellenség megüti a sámánt, egy töltet felszabadul és természetsebződést szenved az ellenség.
Vízpajzs (Water Shield): Egy 3 töltetes pajzsot tesz a sámánra 10 percig. Ahányszor egy ellenség megüti a sámánt, egy töltet felszabadul és manát tölt a sámánnak.
Vízalatti Légzés (Underwater Breathing): A célpont egy ideig víz alatt tud lélegezni
Vízenjárás (Water Walking): A sámán egy ideig képes vízen járni. Sebzések megtörik a hatást.
Gyógyító Mágiák
Gyógyító Hullám (Healing Wave): A célponton gyógyít.
Kisebb Gyógyító Hullám (Lesser Healing Wave): A célponton kevesebbet gyógyít, de kevesebb manába is kerül. Kevésbé sérültek gyógyítására jó, manatakarékos.
Méregtelenítés (Cure Poison): 1 méreghatást megszűntet a célponton.
Láncgyógyítás (Chain Heal): A célpontot gyógyítja, majd továbbugrik másik szövetséges célpontra, minden ugrással kevesebbet gyógyítva.
Ősi Szellem (Ancestral Spirit): Feltámasztja a célpontot. Ha még nem hagyta el a testét a szellem, hatékonyabb a feltámasztás. Fontos tudni, hogy csatában nem használhatod, tehát ha téged támadnak.
Különleges Mágiák
Megtisztítás (Purge): A célpontról eltűntet áldásokat.
Szellemfarkas (Ghost Wolf): A sámán szellemfarkassá változik, és 40% sebességbónusz kap. Farkas alakban nem lehet varázsolni, ha varázsolsz, megtörik az állapot, de közelharcolni tudsz és némi bónussebzést kapsz. Fontos tudni, hogy ilyenkor vadállatnak számítasz, tehát a zsiványok több képessége sem hat rád, viszont a trollok bestiaölése és a vadászok bestiákra ható képességei hatnak rád.
Feltámadás (Reincarnation): A sámán feltámadhat azonnal valamennyi manával és életerővel, ha meghalt. 1 óra a késleltetése, de ez csökkenthető a Helyreállítás tehetségfán keresztül. Egy Ankh reagenset igényel minden feltámadás.
Asztrális Visszahívás (Astrall Recall): Visszavisz a kiválasztott fogadóba, ugyanúgy működik, mint az Otthon Köve (Hearthstone), de 1 óra helyett 15 percenként használható (ezért a sámánok ki is szokták dobni az követ ezzel helyet spórolva).