World of Warcraft Wiki
Jinyu
Image of Jinyu
Faj

Unknown

Karakterosztály

Harcos, Pap, Zsivány, Mágus, Sámán, Szerzetes

Hovatartozás

Semleges, Szövetség

Helyszín

Pandaria

Történet:

A jinyuk azokból a murlokokból fejlődtek ki, akik az Örökvirágzás Völgyében telepedtek le. Idővel az arcuk kifinomult, kialakultak a testrészeik és egészen emberi ábrázatot vettek fel. Ezzel párhuzamosan a jinyu mentalitás is fejlődött és készen állt a törzsi viszonyok után a birodalmi státuszra, melynek uralkodója a király volt. Ám felemelkedett a jinyu birodalmat megdönteni látszó mogu faj, élükön Lei Shennel. A harc öt napon és öt éjszakán át tartott, mígnem a moguk egyik harcosa végzett a királlyal, ezzel szétzilálva a jinyu hadsereget, akik ezek után rabszolgaként éltek tovább. A megszabadulásuk napja Tsao Császár trónra kerülése után jött el. Habár a pandarenektől minden fegyvert megfosztottak idővel kifejlesztették a fegyver nélküli harcmodort, a Chi-t felhasználva és így létrejöttek az első szerzetesek (monk). A pandaren forradalmat a hozenek az útvonalak kialakításával, a grummle-k szintén harci erővel, míg a jinyuk a víz-beszédükön keresztül a jövő megmondásával segítették. A Mogu Birodalom napjai leáldoztak, ám ezután a Zandalari Háború következett, amit szintén sikerült leverni. A Hasadás (Sundering) előtti napokban az egyik vízbeszélő értesítette Shahao-t a katasztrófák bekövetkezésére. Majd Pandaria leválása után létrejött az új Jinyu Birodalom, amelyet végül a Hozenek döntöttek meg, aminek eredménye egy hosszú évszázadokon át tartó acsarkodás lett. Miután a Hozenek csatlakoztak a Hordához, a Gyöngyuszonyos törzs tagjai meglátták a bosszújukhoz vezető utat, amit követve szövetkeztek a Szövetséggel.

Társadalom

Szigorú kaszt-rendszerben élnek, ami azt jelenti, hogy egy társadalmi rétegbe csak beleszületni lehet. A törzs legbölcsebb tagjai a Vízbeszélők, akik még a Hasadás előtti időkben sajátították el ezt a jártasságot, amit még az is segített, hogy a monda szerint régen minden folyó megfordult Pandariában. Utánuk következnek a papok és a harcosok, akiket a mesteremberek követnek és végül a munkások. A tojásokat megszülésük után rendezik el a kaszt-rendszer szerint. A munkások a lakóházak építését és az apró-cseprő munkákat végzik. A mesteremberek felnövésük után szigorú tanonc időbe kezdenek, majd különböző módon hasznosítják magukat. Míg a harcosok és a papok feladata egyértelmű.

Építészetük

Az Építkezésekhez nem vesznek igénybe mást csak köveket és sziklákat, melyeket különleges technikával építenek, kötőanyag nélkül.

Fegyverzet

A jinyuk szeme -még amikor gyakran kerestek kavicsokat és kagylókat- ráspecializálódott arra, hogy a legjobb minőségű kavicslelőhelyeket megtalálják, majd azokból készítsék a víznyomásával és hullámzásával kiváló fegyvereket, amik olyan kemények és élesek, mint az acél.