World of Warcraft Wiki

Kezdőlap » Karakter » Foglalkozás

A foglalkozás egy olyan megszerezhető képzettség, melyet a játékos karakterek karakterosztálytól, oldaltól, vagy fajtól függetlenül tanulhatnak. Az első megszerezhető receptek jól jönnek az alacsonyabb szintű karakterek felöltöztetésénél (főleg azok számára, akiket nem segít egy magasabb szintű társuk). Néhányan azt állítják, hogy amint elkezdesz instance-okba járni, az ott eső dolgok általában jobbak, mint az elkészíthető tárgyak azonos szinten, azonban ez nem mindig igaz. Elég gyakran megesik, hogy a játékosok által készített tárgyak valamely tulajdonságuk, vagy használhatóságuk miatt bármilyen szintű karakter számára értékesek lehetnek.

Sok jó, magas-szintű receptet frakciók képviselői árulnak. A frakciók farmolása sok kézműves számára több hetes elfoglaltságot, és jelentős kiadásokat jelent, amennyiben nem áll a készítő mögött egy guild. Nem ritka, hogy egy kézműves kettő gyűjtögető foglalkozással kezd (általában Skinning/Mining vagy Skinning/Herbalism), majd később megtanulja az első alkotó foglalkozását, és végül egy másodikat is, hogy az adott frakció által nyújtott lehetőségeket teljes mértékben kihasználhassa.

A karaktered számára a leghasznosabb megoldás, ha a játék folyamán a karaktered szintlépésével párhuzamosan fejleszted foglalkozásait. A magas szintű kézművesség, ebbe beleértve a specializálódást is, rendkívül hasznos és jövedelmező lehet, különösen olyan receptek esetén, melyek a játék végén található frakcióktól, illetve a magas szintű instákból szerezhetőek be. (Ezek nagy része Bind on Pickup.) Emellett számos küldetés létezik, melynek befejezéséhez játékosok által készített tárgyakra van szükség.

Lehetőséged van a megtanult foglalkozás "elfelejtésére", majd egy újabb tanulására is, azonban így elveszted az eredeti foglalkozást. Ha újra meg szeretnéd tanulni, elölről kell kezdened tanulását. Emellett az időközben beszerzett recepteket is elfelejted, ezeket is újra meg kell tanulnod. Az újonnan választott foglalkozás szintezése szintén 1-es skillről indul. Egy foglalkozás elfelejtéséhez nyisd meg a skills panelt (k a gyors billenytű), kattints a megfelelő foglalkozásra, majd a panel alsó részén megjelenő apró ikonra. Jól gondold át, mielőtt elfelejtesz egy foglalkozást! Ha meggondolod magad, akkor sem kaphatod vissza régi foglalkozásod!

Lásd még: Foglalkozási útmutató

Csoportosításuk

A foglalkozások alapvetően két csoportra oszthatók: elsődleges és másodlagos foglalkozásokra. Egy időben csak két elsődleges foglalkozásod lehet, de bármennyi másodlagost felvehetsz.

Elsődleges foglalkozások

Gyűjtögető típusúak

Ezen foglalkozás képviselői általában a világban található nyersanyagok kitermelésével növelhetik jártasságuk.

Foglalkozás Leírás
Trade Herbalism
Növénygyűjtés
(Herbalism)
Segítségével gyógynövényeket gyűjthetsz a földről, illetve néhány halott mobtól. A foglalkozással együtt jár egy nyomkövető képesség, a Virágkeresés (Find Herbs), amelyet aktiválva jelzi a közeli gyógynövényeket a kis térképen. Fejlődése során a karakter további aktív képességet kap: Lifeblood, ami a begyűjtő foglalkozás aktuális szintjéhez mérve egyre nagyobb mértékű életerő regenerációs varázslat 3 perces újratöltési idővel.
Trade Mining
Bányászat
(Mining)
Kövek, ércek, ásványok kifejtése telérekből. Szükséges hozzá egy csákány (Mining Pick). Kohó segítségével az érceket fém rudakká lehet olvasztani. A foglalkozással együtt jár egy nyomkövető képesség (Find Minerals), melyet aktiválva jelzi a közeli érclelőhelyeket a kistérképen. Fejlődése során a karakter egy újabb, passzív képességet kap: Toughness (Keménység), ami a staminát növeli a begyűjtő foglalkozás aktuális szintje szerint.
INV Misc Pelt Wolf 01
Nyúzás
(Skinning)
A megölt állatok bőrének nyersanyagként való begyűjtése. Szükséges hozzá egy nyúzókés (Skinning knife). Fejlődése során a karakter passzív képességet kap: Master of Anatomy (Az anatómia mestere), ami növeli a kritikus találati esélyt a begyűjtő foglalkozás aktuális szintje szerint.

Alkotó típusúak

Ezen foglalkozások űzői általában a gyűjtő foglalkozások alapanyagaiból (gyógynövények, fémrudak, hús, stb...) készítenek tárgyakat.

Foglalkozás Leírás
Trade Alchemy
Alkímia
(Alchemy)
Mindenféle gyógynövény és más reagens segítségével elixíreket, olajokat, varázsitalokat és más hasznos (általában folyékony) anyagokat készíthetnek. A legtöbb recepthez valamiféle fiola is szükséges. A magasabb szintű alkimisták emellett különféle esszenciákat és fémeket alakíthatnak más esszenciákká és fémekké. (Specializálódás: Varázsital mester, Elixír mester, vagy Átalakító mester.)
Trade BlackSmithing
Kovácsolás
(Blacksmithing)
Kovácsolhatsz fémeszközöket, például fegyvereket, valamint mail és lemez páncélt, kulcsokat és egyéb más hasznos kereskedelmi árut. (Lehetséges a későbbi specializálódás: páncélkovács Armorsmith vagy fegyverkovács Weaponsmith. A fegyverkovácsok tovább is szakosodhatnak: kardkovács (Swordsmith), fejszekovács (Axesmith), vagy kalapácskovács (Hammermsith) irányokba). Emellet lehet készíteni időleges buffokat adó élezőköveket.
Trade Engraving
Bűvölés
(Enchanting)
Lehetőség nyílik a tárgyak varázslat útján történő szétbontására, így különböző, mágikus alapanyagokhoz lehet jutni. Ezeket fel lehet használni más tárgyak tulajdonságainak feljavítására, varázspálcák (Wand) készítésére, de egyfajta olajokat is létre lehet hozni, melyek fegyverre kenve átmeneti buffokat adnak.
Trade Engineering
Mérnökség
(Engineering)
Puskák, bombák és egyéb szerkezetek készítése. Nyersanyagként főleg fémeket, ásványokat és köveket használ. (Specializálódás: Goblin Engineering vagy Gnomish Engineering.)
INV Inscription Tradeskill01
Rúnaművesség
(Inscription)World of Warcraft: Wrath of the Lich King
Lehetőséget biztosít különböző varázslatok és képességek erősítésére, támadó, gyógyító hatások fejlesztésére. Ugyanakkor a Bűvöléshez hasonlóan képessé tesz tárgyak megerősítéshez, de varázstekercseket és erőteljes kártyapaklikat is készíthetnek a mesterek. Nyersanyagként növények összemorzsolásából kinyert festékanyagokat használ.
INV Misc Gem 02
Ékszerészet
(Jewelcrafting)World of Warcraft: The Burning Crusade
Nyakláncok, gyűrűk, bizsuk és ékkövek gyártása. Szükséges hozzá egy ékszerész-készlet (Jeweler's Kit), nyersanyagként pedig fémérceket és drágaköveket használ. A karakter megkapja a prospecting képességet is, amellyel ritka ásványokat kereshet a nyers ércekben, amelyeket már kibányásztak, de még nem olvasztottak össze.
INV Misc ArmorKit 17
Bőrművesség
(Leatherworking)
Bőrvértek és táskák, valamint nadrágok, kesztyűk, és a bőrfelszereléshez varrható egyéb kiegészítők (Pl:. védelempontot- és egyéb tulajdonságnövelő foltok (armor kit)) készítése. Nyersanyagként főleg bőrt használ. (Specializálódás: Dragonscale Leatherworking, Elemental Leatherworking, vagy Tribal Leatherworking.)
Trade Tailoring
Szabóság
(Tailoring)
Mindenféle szövetből készült ruhák, táskák és mágikus foltok készítése. Nyersanyagként a humanoid típusú ellenfelekről felszedhető ruhaanyagot használja. (Specializálódás: Primal Mooncloth, Shadowcloth vagy Spellcloth.)

Másodlagos foglalkozások

Foglalkozás Leírás
INV Misc Food 15
Főzés
(Cooking)
Ételek készítése, elsősorban állatok húsából és fűszerek hozzáadásával. Szükséges hozzá valamilyen tűzhely, amit a játékos maga is készíthet (Basic Campfire), ha vesz kovakövet (Flint and tinder) és egy fadarabot, de nagyobb városokban szabadon is lehet találni kemencéket, égő farakásokat. Az ételek időleges buffokkal is szolgálhatnak.
Spell Holy SealOfSacrifice
Elsősegély
(First aid)
Segítségével kötszert, és méregtől megszabadítő ellenmérgeket lehet készíteni. A készítményekkel baráti játékosokat és nem játékos karaktereket is lehet gyógyítani.
Trade Fishing
Horgászat
(Fishing)
Halászás tavakból, folyókból és óceánokból. Szükséges hozzá egy horgászbot (Fishing pole), melyre egyébként különböző, a kapás sikerét növelő csalikat (lure) tehetünk. A horgászat során nem csak halak, hanem különféle limlomok sőt akár értékes tárgyak is horogra akadhatnak.
Ability Mount RidingHorse
Lovaglás
(Riding)
Fajfüggő szállítóeszköz (például ló, elefánt) megülése és a vele való közlekedés. A játékos közlekedését jelentősen gyorsító hátasokért sokat kérhetnek el, de maga a képzettség megtanulása és fejlesztése is nemcsak hogy drága, de még szintfüggő is.
Temp
Régészet
(Archaeology)World of Warcraft: Cataclysm
Letűnt civilizációk után hátramaradt régészeti bizonyítékok, relikviák, és kincsek felkutatása, tanulmányozása, és eladása.

Skillek fejlesztése

Ahogy fejlődik egy skilled, az egyes recepteknek egyre kevesebb esélyük lesz skilled növelésére (amikor már egyáltalán nem növelhetik skilled kiszürkülnek a foglalkozás-ablakban). Amikor egy recept zöld színű lesz, már csak ritkán növelheti skilled. A sárga receptek körülbelül a próbálkozások 50%ában növelik skilled, míg a narancssárga receptek mindig pontosan 1 skillpontot adnak (ezalól csak a skinning képez kivételt, ahol a narancssárga színű holtestek közül nem mind növeli a skilled, és gyakran több ilyen színű is kell egy újabb pont szerzéséhez.

A skill növekedés esélye egy adott színen belül is változó. Például, ha egy tárgy 240es színen válik narancssárgából sárgává, és 255ös skillen sárgából zölddé, akkor a skill növekedés esélye 240-245 környékén majdnem olyan jó lesz, mintha narancsárga lenne, közepes 245-250 környékén, és alig jobb a zöldnél 250-255 magasságában. Gyakran jobban megéri magasabb szintű sárga tárgyakat készíteni, mint narancssárgákat. Azonabn alacsony szintű sárga tárgyakat csak akkor készíts, ha nem drága az adott tárgy (vagy esetleg eladható).

Jártassági szintek

Minden foglalkozásnak 5 jártassági szintje tanulható. Ezek közül sok, különösen a gyűjtögető és a másodlagos képességek nem rendelkeznek szintkövetelménnyel. Minden skill Apprentice szintű műveléséhez legalább az 5. szintet el kell érned. Minden elsődleges, és alkotó képességnek vannak szintkövetelményei. Emellett a másodlagos skillekhez végre kell hajtani egy küldetést, mely csak egy bizonyos szint felett kérhető el, viszont az Artisan jártassági szint eléréséhez nélkülözhetetlen.

Title Karakter szint Kellő skillpont Max Skill Pont Ár Megjegyzés
Apprentice 5 none 75 Primary - 10c (at Neutral)
Secondary - 1s (at Neutral)
Journeyman 10 50 150 5s (at Neutral)
Expert 20 125 225 Primary - 50s
Secondary - Könyv
Artisan 35 Elsődleges - 200
Másodlagos - 225
300 Elsődleges - 5g
Másodlagos - Trainernél felvehető küldetés, nincs közv. költs.
specializáció ezen a szinten
World of Warcraft: The Burning CrusadeMaster 50 Elsődleges - 275
Másodlagos - 300
375 Elsődleges - 10g
Másodlagos - Könyv
Minden Outlandi trainernél tanulható.
World of Warcraft: Wrath of the Lich KingGrand Master 65 Elsődleges - 350
Másodlagos - 350
450 Primary - 35g
Secondary - 35g
Minden Northrendi tranieernél megtanulható.

Hírnév

A skillek tanulása olcsóbbá tehető, ha legalább honored vagy azzal a frakcióval, amelybe az adott trainer tartozik. Mivel valószínűleg a 20. szinted környékén már legalább egy frakciónál honored vagy, a tanulás helyének kiválasztásával akár 5s-t is spórólhatsz. Ez igaz az alkotó foglalkozások receptjeire is.

Ajándék skillpont

Az ajándék pontok, származzanak azok faji, vagy tárgyi forrásokból, számos előnyt nyújtanak. Alapvetően annak az esélye, hogy nőjön a skilled a karaktered alap skill szintjétől függ, vagyis attól a szinttől, amelybe még nincsenek beleszámolva a bónuszpontok. Emiatt könnyebben léphetsz ilymódon szintet. A draenei-ok jewelcrafting 5 skilles búnusza például azt jelenti, hogy egy recept, ami egy átlag jewelcraft számára már 30as skillen sárga lenne, a draeneik számára csak 35ös skillen válik sárgává.

Faji foglalkozási bónuszok

Néhány faj faji képessége foglalkozási bónusz skillpont.

  • Gnóm → +15 Engineering
  • Tauren → +15 Herbalism
  • Draenei → +5 Jewelcrafting
  • Vérelf → +10 Enchanting

Bónuszt adó enchantok

Néhány enchant foglalkozási bónusz skillpontokat ad.

  • Enchant Gloves - Fishing - +2 Fishing skill.
  • Enchant Gloves - Skinning - +5 Skinning skill.
  • Enchant Gloves - Mining - +2 Mining skill.
  • Enchant Gloves - Herbalism - +2 Herbalism skill.
  • Enchant Gloves - Advanced Mining - +5 Mining skill.
  • Enchant Gloves - Advanced Herbalism - +5 Herbalism skill.

Bónuszt adó felszerelés

Néhány tárgy foglalkozási bónusz skillpontokat ad.

  • [Finkle's Skinner] +10 Skinning skill.
  • [Zulian Slicer] +10 Skinning skill.
  • [Goblin Mining Helmet] +5 Mining skill.
  • [Herbalist's Gloves] +5 Herbalism skill.
  • Lásd még a Hogyan növeld a horgász skilled lapot a horgászathoz kapcsolódó tárgyakért.

Ezen tárgyak segítségével megnyúzhatsz 70esnél nagyobb szintű lényeket, illetve halakat foghatsz olyan területen, ahol 375nél nagyobb skill kell.

Trainerek

  • A trainer lapon találhatóak linkek, minden foglalkozáshoz/skillhez tartozó trainerek listájához.
  • Foglalkozás trainerek skill szerint

Egyéb információ

  • A farmolás kifejezés szolgál annak a tevékenységnek a leírására, amely magában foglalja bizonyos tárgyakhoz szükséges (általában ritka) reagensek/alapanyagok keresését. További részletekért lásd a Farmolási helyek cikket.
  • 1-300 foglalkozási útmutatók

Külső linkek