World of Warcraft Wiki
Advertisement
Ősi Istenek
Faj

Unknown

Hovatartozás

Önmaguk, Független, Erőik

Helyszín

Azeroth mélyében lévő titán börtönök, Ismeretlen Őshaza

Az Ősi Istenek Azeroth őslakói. Azt nem tudni, hogy mikor és hogyan kerültek a világunkba, de az biztos, hogy itt létük alatt csak pusztulást hoztak. Szövetségre léptek az amúgy is rossz szándékú Elementál Urakkal, akik segítségével nagy hatalomra kerültek. Azonban a Titánok keresztül húzták a számításaikat és megjöttükkel véget vetettek uralmuknak. Az ősi iratok szerint 5 Ősi Istent zártak a föld mélyébe közülük négyet közelről is megismerhettünk.

Y'shaarj: Ő volt a legelső, aki a porba hullott a titánok lába előtt és az egyetlen, akiről tudjuk, hogy ténylegesen meghalt. Halála után mind a hét feje sötét füstöt eregetett, később Sha-ként ismerhetjük ezeket a lényeket. Később a titánok kitépték szívét, majd Pandaria egyik termébe zárták és Norushen féltő keze megvédte mindenkitől.

Sha2

A negatív érzelmek megtestesítői, a Sha-k.

Ám manapság egy Goblin kutatócsoport betört a termekbe és vezetőjük mélyen megrontódott és a csoportot segítő kalandorokra támadt. Szerencsére őt likvidálták, ám a goblinokat felbérelő Kor'kronról ez nem volt igaz. Személyesen Malkorok intézkedett, hogy a láda Garrosh markaiban kössön ki. A Mag'har megkísérelte feléleszteni az Örökvirágzás Völgyében található mágikus vizek segítségével. A számításait Taran Zhu próbálta keresztül húzni, sajnos sikertelenül. A Völgy nagy része rontott lett és Y'shaarj is új erőre kapott, habár teljes valójában még nem jelent meg. Ezután Garrosh Orgrimmarba szállította és próbálta uralma alá hajtani, ami a Hordának és a Szövetségnek már egyáltalán nem tetszett, így hosszú idő után először összefogtak és az egyesült seregek Orgrimmart ostromolták.

C'thun

C'thun

C'thun

Ez az Isten híres a rendkívül pontos próféciáiról, ám mégsem tudta megakadályozni, hogy a sivatag homokjában vereséget szenvedjen és a föld alá zárják. Később elkezdte uralma alá hajtani az Aqir fajt, ám a rovarok később önállóan alapítottak államot, ám a bukásuk utol érte őket a Trollok személyében. Ezután három részre szakadtak északon a Nerubianok, délen a Silithidek és keleten a Mantidok kezdtek önálló életet élni. Szerencsére a silithidek kevésbé voltak ellenállóak C'thun rontásával szemben, így később önmaga képmására létrehozta az avatárjait, a Qirajikat. A Silithidek -élükön a Qirajikkal- elfoglalták az akkori titán-erődítményt, Ahn'qirajt, majd az őreit a saját szolgálataiba állították. Ezután évekre eltűntek egészen az Áradó Homok Háborúja ideéig, amikor hirtelen megostromolták az Éjtündék településeit. Pechjükre az ellenállókat a Cenarion Kör vezetője, Szarvassisakos Fandral vezette, aki még ellenségei körében is hírnevet szerzett. A Föld Kezeként kezdték emlegetni. Kiváló képességei ellenére a Qiraji-k megtalálták a gyenge pontját a fia, Szarvassisakos Valstann személyében, akit egy csata során Rajaxx Tábornok ketté tépett, ami a tábornok összeomlását eredményezte.

Forgotten One

Az Elfeledettek

Ezt egy szörnyű esemény sorozat követte. A rovarok elfoglalták Silithust, ám Un'goro Kráternél megálltak, mivel itt korábban titán tevékenység zajlott, mely a föld mélyébe ivódott. Így az éj tündék időt nyertek. Az Idő Üregeiben lakó Bronz Sárkányok segítségét kérték, akik egészen addig elutasították őket, amíg ők is rovar-ostrom alá kerültek. A sárkányokkal karöltve Ahn'Qiraj-ig szorították vissza C'thun seregeit és 3 sárkány önfeláldozásával lezárták a kapuját. A sárkányok vezetője Anachronos Fandralra bízta az Ahn'qiraj kapuit zárva tartó varázstárgyat, ám a fődruida fia elvesztésének fájdalmában kettétörte azt. Anachronos a darabokat a sárkánynemzetségek egy-egy erős tagjára bízta. Később egy Shriomar nevű éj tünde összegyűjtötte a darabokat, majd egy nagy csoport kalandorral legyőzték a kiözönlő sereget és behatoltak mind Ahn'Qiraj Romjaiba, mind az alatta fekvő Temlomba. Ahn'qiraj Templomának mélyén kiderült, hogy sikerrel a világra idézték C'thunt, akinek avatárját a kalandorok legyőzték, így visszaűzve őt a végtelen mélységbe.


N'zoth: Az Ősi Istenek között különösen nagy nevet szerzett N'zoth, akinek seregei nagy csapást jelentett C'thunnak és Yogg-Saronnak. Később a titánok legyőzték és az Örökkévalóság Kútja alá zárták. Ezt az is bizonyítja, hogy mikor  Illidan Stormrage és testvére Malfurion -az Ősök Háborújának idején- megpróbálja visszafordítani a Kút működését N'zoth rövid ideig átveszi felettük az irányítást, ám kiszabadulnak és végrehajtják a szertartást, aminek végeredménye A Hasadás.
Zon'ozz

N'zoth Ügynöke

A katasztrófa során Zin-azshari és a Nemesenszülöttek a tenger mélyére süllyednek. Szerencséjükre megszólítja őket és a túlélést kínálja fel a szolgálataikért cserébe. Hogy az alku rá eső részét teljesíthesse N'zoth Nagákká változtatja az eddig Kaldoreiként élő nemeseket és segít nekik újjáépíteni királyságukat, melyet Nazjatar névvel illetnek. Azsharán keresztül a nagák folyamatosan előrébb vitték terveit és nagy hatalomra tett szert a víz alatt. Halálszárny és A Megtörés következtében különösen erőssé válik és az ajánlatát elutasító Neptulon ellen kezd harcolni. Azonban minden terve kudarcba fullad. Nemcsak segítőit, de Halálszárnyat is kivégzik és az esélyei ismét lecsökkentek. Ám nemcsak Azerothon belül tevékenykedik. A Rémálom képében a Smaragd Álmot is riogatja, habár korábban azt hitték a rontást Xavius okozza. Ez némileg igaz is, ám egy sokkal nagyobb erő áll a hátterében, ami könnyen lehet N'zoth.


Yogg-saron: Ő az-az Ősi Isten, aki a legkiválóbb manipuláló képességekkel lett megáldva. A vetélytársaival ellentétben sokkal hamarabb hatalomra jutott. Többek között azért, mert őt nem a hagyományos módszerekkel próbálták féken tartani. A Vihar Csúcsok jeges lejtői közt győzték le, majd Ulduar fagyos erődjébe zárták. A komplexum kiváló védelmi rendszere mellé Titán-Őrzők is társultak. Névszerint: Hodir, Loken, Thorim, Mimiron, Tyr, Freya, akik mestereiktől különleges képességeket is kaptak.
Yogg-saron

Yogg-saron

Ám Loken túl önteltté vált, ami sebezhetővé tette, melyet Yogg-saron ki is használt. Rávette, hogy sziklává fagyott véréből, a Saronitból készítsen -a titán minták alapján- Vyrkulokat és Eartheneket., akikkel később leigázhatja a világot. Yogg-saron tervei nem a Vihar Csúcsokra korlátozódott. Kiterjesztette hatalmát a Grizzly Domboknál elültetett első világfára, Vordrassilra is, melyet a druidák képtelenek voltak elpusztítani. A kivágott fa belsejébe Sarki Furbolgok költöztek, akik az Ősi Isten megerősödését segítették. Ezenkívül több Vas Törpe erőd is felépült, mint Thor Modan, melyekből a világ leigázására készültek. Ezalatt folyamatosan egymás ellen uszította az eddig békésen egymás mellett élő Hodir Fiait és a Fagytörpöket, akiket Thorim vezetett. A mesterkedései fel sem tűntek az Őrzőknek, sőt később ők is áldozataivá váltak a rontásnak. Az utolsó Thorim volt, aki minden erejével küzdött ellene, de végül elbukott.
Faceless One4

Az Arctalanok

Szerencsére a halandók is felfigyeltek Ulduarra és a benti rontásra, így egy kalandozó csapat, Bronzszakállú Brann vezetésével behatolt az Erődbe és a többi Őrzőt legyőzve magával Yogg-saronnal szálltak szembe, aki elvesztette a csatát.

És, hogy ki az ötödik? Erre rengeteg spekuláció létezik. Az Ősi Istenekkel hozzák kapcsolatba Hakkart, a Lélektépőt, valamint a Zul'amanba idézett Ula-Teket is. Ezenkívül velük kapcsolatos a  Desolace-ben, a Csontok Völgyében lévő két óriási kígyó-szerű csontváz. Régebben a Master's Glaive csontvázát is Ősi Istennek tekintették, ám kiderült, hogy az csak egy Faceless One, akit Soggothnak neveznek.

Kreálmányok[]

Y'shaarj - Shak, Mantidok

C'thun - Qirajik, Anubisathok, Horusath, Qiraji Uralkodók, Qiraji Próféták, Homok Fosztók, Homok Férgek

N'zoth - Nagák, Naga Anomáliák

Yogg-saron - Közvetetten Vas Vyrkulok, Vastörpék

Nem tudjuk, hogy melyikőjükhöz köthető a Hús Átok létrehozása, de az biztos, hogy minden titán-teremtményre hatással volt.

Mechagnóm - hús-bőr szervezet, szabad akarat elnyerése

Vyrkul - hús-bőr szervezet, szabad akarat, egyeseknél elváltozások, melynek eredményei az Azothák és az Emberek

Earthen -hús-bőr szervezet, szabad akarat, föld irányításának elvesztése

Tol'vir - hús-bőr szervezet, egyeseknél minimális szabad akarat elvesztése

Mogu - hús-bőr szervezet, agresszivitás

Titán-Őrzők - Szabad akarat elvesztése, őrület

Továbbá hozzájuk köthetők az Faceless One-ok és a Forgotten One-ok, valamint a Formátlanok.

Advertisement