A Blizzard Entertainment, egy amerikai számítógépes és videojátékokat fejlesztő és kiadó cég, melynek főhadiszállása Kaliforniában található. A Blizzard Entertainment a Vivendi Games leányvállalata.[1]
A Blizzard Entertainment olyan sikeres számítógépes játékok mögött áll, mint a Warcraft, StarCraft, Diablo sorozatok. A Blizzardra jellemző, hogy ritkábban adnak ki játékokat, vagy kiegészítő csomagokat, azonban azokat mindig hisztérikus várakozás előzi meg, és rendszerint hangos sikert aratnak. Jellemzően egy-egy játékot még a megjelenése után évekkel, vagy akár egy évtizeddel később is javítócsomaggal látnak el.
2007 decemberében a Vivendi bejelentette, hogy egyesülni fog az Activision nel, hogy megalakuljon az Activision Blizzard.[2] Az egyesülés hivatalos dátuma: 2008 Július 8.
Alapelvek[]
Blizzard Entertainment nyolc alapelve:
- Gameplay first
- Commit to quality
- Play nice; play fair
- Embrace your inner geek
- Every voice matters
- Think globally
- Lead responsibly
- Learn and grow[3]
Történelem[]
A Blizzard 2012-ben lett 20 éves. Ennek emlékeként létrehoztak egy oldalt[4] mely 2012-ig összefoglalja és idővonalon ábrázolja a Blizzard mérföldköveit
Kiadott játékok[]
Egyéb játékok[]
- RPM Racing (1991)
- J.R.R. Tolkien's The Lord of the Rings, Vol. I (Amiga port) (1992)
- Battle Chess II: Chinese Chess (Amiga port) (1992)
- Castles (Amiga port) (1992)
- Battle Chess (Windows port) (1992)
- MicroLeague Baseball (Amiga port) (1992)
- Lexi-Cross (Macintosh port) (1992)
- Dvorak on Typing (Macintosh port) (1992)
- The Lost Vikings (1992)
- Rock N' Roll Racing (1993)
- Shanghai II: Dragon's Eye (1993)
- Blackthorne (1994)
- The Lost Vikings II (SNES version) (1994)
- The Death and Return of Superman (1995)
- Justice League Task Force (1995)
- The Lost Vikings II: Norse by Norsewest (Saturn, PSX, PC) (1995)
- Blackthorne (PC) (2013)
Warcraft Univerzum[]
Fő cikk: Warcraft Universe
- Warcraft szériák
- Warcraft: Orcs & Humans (1994)
- Warcraft II: Tides of Darkness (1995)
- Warcraft II: Beyond the Dark Portal (1996)
- Warcraft II: The Dark Saga (1997)
- Warcraft II: Battle.net Edition (1999)
- Warcraft III: Reign of Chaos (2002)
- Warcraft III: The Frozen Throne (2003)
- World of Warcraft Szériák
- Egyéb
- Számos RPG novellák, képregény
- Warcraft: The Board Game
- World of Warcraft: The Board Game
- Hearthstone: Heroes of Warcraft (2013)
Starcraft Univerzum[]
- StarCraft (1998)
- StarCraft: Brood War (1998)
- StarCraft 64 (2000)
- Novellák és képregények
- StarCraft II
- StarCraft II: Wings of Liberty (2010)
- StarCraft II: Heart of the Swarm (2013)
- Arcade Workshop (2014)
Diablo Univerzum[]
- Diablo (1996)
- Diablo (PSX version) (1998)
- Diablo II (2000)
- Diablo II: Lord of Destruction (2001)
- Novellák és képregények
- Diablo III (2012)
- Diablo III (Playstation 3/4, Xbox 360/One verziók kiadása) (2013)
- Diablo III: Reaper of Souls (2014)
Törölt játékok[]
- Bloodlines (tartalmát később felhasználták a StarCraft univerzumhoz)
- Crixia[5]
- Denizen[5]
- Diablo II: Salvation
- Diablo Junior (intended for the Gameboy Color, scrapped due to production costs)[6]
- Games People Play (keresztrejtvények és más szójátékok)[7]
- Nomad (Canceled in favor of World of Warcraft)[7]
- Pax Imperia II (jogokat eladták a THQ-nak, később Pax Emperia: Eminent Domain)[8] néven jelent meg)
- Raiko[5]
- Ronin[9]
- Shattered Nations (StarCraft miatt törölve)[5]
- Starblo (ARPG sci-fi tálalásban)[10]
- Warcraft Adventures: Lord of the Clans
- Starcraft: Ghost
Megerősítve érkező projektek[]
- További World of Warcraft kiegészítők
- StarCraft 2 [11]
- Diablo III [12]
Híresztelt játékok[]
Megjegyzés: A Blizzard nem tervezz StarCraft vagy Diablo univerzumából merítő MMO játékot.[13]
- A Warcraft IV egy másik eposz volna, de tervei ismeretlenek.
- Eljövendő MMORPG
- "Ha bejelentjük a következő MMORPG-t, az nem lesz egy másik World of Warcraft - mi nem egy olyan társaság vagyunk, akik ugyanazt a földet szokták taposni. Ez a valami egy innovatív, a szórakozás másik szintjét hozza majd el."[14]
Alkalmazottak[]
Ismert[]
Allen Adham (alelnök és társalapító)
Greg Canessa (Battle.net 2.0 project koordinátor)[15]
Tom Chilton
Samwise Didier (művészeti vezető)
Drawgoon
Mark Gibbons
Chris Metzen (A Kreatív Fejlesztés alelnöke)
Michael Morhaime (elnök és társalapító)
Frank Pearce (alelnök és társalapító)
J. Allen Brack
Ion Hazzikostas
Raneman
Thammer
Twincruiser (René Koiter és Michel Koiter)
Dustin Browder (StarCraft II vezető tervezője)
Brian Sousa (StarCraft II vezető 3D tervezője)
Andy Chambers (kreatív-igazgató)
Robert "the Voice" Simpson (esport koordinátor)[16]
David Kim (balance dizájner)
Brian T. Kindregan (író)
Rob Pardo (játéktervező alelnök)
Matt Samia (cinematics videók vezető tervezője)
Kevin Yu, aka Karune (battle.net)
Szervezetek[]
Korábbi alkalmazottak[]
Bill Roper
Greg Street
Referenciák[]
- ↑ A cég arculata
- ↑ Sablon:Cite press release
- ↑ Mission Statement. Blizzard Entertainment. Retrieved on 2009-11-16.
- ↑ Blizzard Timeline. Blizzard Entertainment. Retrieved on 2012-07-05.
- ↑ 5,0 5,1 5,2 5,3 D.I.C.E. '08: Blizzard talks about blowing up. GameSpot (2008-02-07). Retrieved on 2013-05-29.
- ↑ Blizzard North considered making Diablo Junior for the Game Boy Color. Joystiq (2012-10-12). Retrieved on 2013-05-29.
- ↑ 7,0 7,1 Blizzard Entertainment Inc.. Moby Games. Retrieved on 2013-05-28.
- ↑ Pax Imperia II. JudgeHype. Retrieved on 2013-05-28.
- ↑ The Art of Blizzard Entertainment (könyv) review…. Inside the Box (2013-02-04). Retrieved on 2013-05-28.
- ↑ Diablo in space? Blizzard actually worked on "Starblo". Neowin.net (2012-10-23). Retrieved on 2013-05-29.
- ↑ http://www.starcraft2.com/
- ↑ http://www.blizzard.com/diablo3/
- ↑ http://www.gamespot.com/pc/rpg/worldofwarcraftexp1/news.html?sid=6152718
- ↑ http://www.empireonline.com/interviews_and_events/interview.asp?IID=620
- ↑ Blizzard Entertainment staff, Greg Canessa (2010-02-09). Battle.net Preview. Blizzard Entertainment. Retrieved on 2010-02-09.
- ↑ Blizzcon Video Archive (Sonkie vs Yellow). Blizzard Entertainment. Retrieved on 2008-10-19.
Külső hivatkozások[]
Blizzard Entertainment® Linkek: Logók infó